2015. december 29., kedd

Luxen sorozat: Obszidián

Ma olvastam el az Obszidiánt J. L. Armentrouttól. Nagyon tetszett, faltam a sorokat és már nagyon várom a folytatását. SPOILERT tartalmaz annak, aki nem olvasta még!!!!


Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…
A borító: nekem valahogy nem tetszik, hiába a helyes pasi az elején, aki amúgy magyar. Lehet azért, mert én nem így képzelem el Daemont vagy hogy Katy belecsimpaszkodik (bár ez a kötődést is szimbolizálhatja). Nekem alapból adott volt, hogy ha pont egy testvérpár mellé (és az egyikük fiú) költözik Katy az anyjával miután apja meghalt, akkor abból lesz valami...
Persze szuper dögös mindegyik luxen, mert mért is ne?! Csak ilyenbe tudnak beleszeretni a hősnők...
Az, hogy űrlények, nagyon tetszett, mert már unalmas volt a vámpír, vérfarkas stb. felállás és jól kitalálta a képességeiket is az írónő.
Daemon belopta magát a szívembe szarkasztikusságával, hogy szerette idegesíteni Katyt, de néha megjelent a romantikusabb, törődő énje is :3 Bár volt egy kis se veled-se nélküled feeling.
Katy is néha idegesítő volt, nem vallotta volna be, még magának sem, hogy mennyire kedveli Daemont. Tetszett az elején, hogy blogot vezet, bár belemehetett volna jobban az írónő, és én azt éreztem, hogy eléggé elhanyagolta Katy egy idő után. Amikor az életét feláldozva elment Deetől, csak a fejemet fogtam, na nem azért mert feláldozza saját magát, hanem mert hülyeség, és a többieket is veszélybe sodorja, akik ráadásul elvesztik Baruck nyomát. Persze, ahogy az lenni szokott, a végén megöli az arumot és megmenti a testvérpárt is. A cívódásuk Daemonnal aranyos volt, de a végén már untam.
Deet nagyon megkedveltem, hisz ő "egy rohadt napsugár becsomagolva, masnival"  vagy vmi ilyesmi. Hülyeség volt tőle, hogy hagyta barátnőjét elmenni és még ki is világította. 
A 2 barátnő, Carissa és Lesa pont kiegészítették egymást, ezt bírtam, bár Lesa elég perverz volt néha...
A Tomphson testvéreket meg sem említem, szerintem érthető okok miatt. Bár Adamot kedveltem, jobb lenne többet megtudni róla és az eltűnt Black fiúról, Dawsonról is. A következő részben többet kapunk majd a titkáról.
Katy anyja nem volt útban, mindig elintézte az írónő, hogy a fontos pillanatokban ne legyen otthon. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a Will-lel való kapcsolatból.
Összegezve: tetszett a könyv, bár nem értem, hogy mi volt ez a nagy hűhó körülötte. Lehet Daemon miatt...
Valahol olvastam, hogy eléggé hasonlít a Twilighthoz- én nem olvastam, csak a filmet láttam, de van némi hasonlóság.
Nah, remélem elolvassátok/tátok és leírjátok a véleményeteket.
Lilla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése